-
2016. október 27.
- Hírek
- 2016. október 27.
2016. október 27.
A Tolna Megyei TESZ Elnökségének döntése alapján a TESZ levélben kereste meg a MOK elnökét – a vállalkozóként dolgozó orvosok díjemelésével kapcsolatban - az alábbiak szerint:
Ismeretes, hogy a közelmúltban történt orvos béremelés kizárólag a közalkalmazotti jogviszonyban állókat érintette. Azon elképzelés, hogy a vállalkozói szerződéssel dolgozó orvosok esetében a vállalkozói díjakra a közalkalmazotti béremelés pozitív hatással lesz, megítélésünk szerint nem reális. A kórházak ugyanis – szűkös anyagi lehetőségeik okán – nem tudják kigazdálkodni a vállalkozói díjak emelését. Tolna megyében van olyan kórház (Dombóváron), ahol a 76 fő orvosból 60 vállalkozóként dolgozik, tehát fajsúlyos kérdés a vállalkozó orvosok díjemelésének megteremtése is, annál is inkább, mert már a korábbi béremelésnél is kimaradtak. A kórháznak pedig nincsen anyagi fedezete a díjemelésre.
Ezért javasoljuk, megfelelő fórumokon a MOK szorgalmazzon olyan megoldást, ami lehetővé teszi, hogy a kórházak a vállalkozó orvosok után is megkaphassák a közalkalmazottakéval azonos bérek költségeit.